Közszolgálati hír 2026. 01. 05 12:35
Hirdetmény a 10 ha térmértéket meg nem haladó, Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével, hirdetmény közzétételével történő értékesítéséről.
Megható esemény volt a kis bakonyi falu határában az Ambrosz-kereszt megáldása és az ünnepi Hubertusz-mise a Kopasz-hegy tetején.
Az 1921-ben állított kereszt tavaly megrongálódott, ezért idén tavasszal az önkormányzat, a Zirci Országzászló Alapítvány, a Bakonyi Önkéntes Műszaki Mentő Egyesület tagjai és Balta Tibor helyi lakos összefogásával felújították. Felirata: „Nem ezeket kellett-e szenvednie Krisztusnak és úgy menni be az ő dicsőségébe? Uram, emlékezzél meg rólunk, különösen Székely József, Ambrosz János, Bittmann Ferencz, Fellembek Jakab, Ambrosz Pál szolgáidról.” A helyiek és az elszármazott rokonok, ismerősök a közösségi ház előtt gyülekeztek, ahonnan a Bakonyi Önkéntes Műszaki Mentő Egyesület és a Cuhai Vén Róka Vadásztársaság tagjai terepjáróival szállították őket a településtől négy kilométernyire fekvő helyszínre. Veinperlné Kovács Andrea polgármester köszöntötte a vendégeket, megköszönve a támogatásokat. – Az összefogás nyomán a kereszt régi fényében óvja az utazókat. Sok szorgalmas munkás emelte meg a kalapját előtte, vetett keresztet elhaladva előtte az elmúlt évtizedek során. A keresztény értékrend mindannyiunk számára fontos, ezért is születhetett meg az értékmentő együttműködés. A kereszten felsorolt személyek településünk azon tagjai közé tartoztak, akik a közösségért tenni akartak és tettek is. Közbenjártak, hogy a Kopasz-hegy Csesznek közigazgatási területéről Porvához kerüljön, emellett sok fontos erdőgazdálkodási tevékenység is fűződik nevükhöz – mondta. A területen vadgazdálkodást folytató Cuhai Vén Róka Vadásztársaság és a német nemzetiségi önkormányzat is fontosnak ítélte, hogy a keresztény jelkép a helyére kerüljön, így részt vettek az ünnepség szervezésében. Schäffer Zoltán atya magasztos szertartás keretében celebrálta csodás természeti környezetben a Hubertusz-misét és megáldotta a keresztet. Ünnepi gondolataiban szólt a kereszt jelentőségéről, jelentéséről a keresztény közösségek életében. A borzavári énekkar az ünnephez kapcsolódó egyházi énekei messzire szálltak a Bakony magaslatán, a megszólaló vadászkürt dallamaival együtt. Az önkormányzat elismerő emlékplakettet adott át a felújításban aktív szerepet vállaló Zirci Országzászló Alapítványnak és a Bakonyi Önkéntes Műszaki Mentő Egyesületnek, melyet Máj János elnök, Bittmann Károly titkár, illetve Kukoda György titkár és Csillag Gábor felügyelőbizottsági elnök vett át. Az áldást követően elhelyezték a hálát és elismerést tolmácsoló koszorúkat az elődök keresztjénél, majd az ünnepi esemény a közösségi ház udvarán folytatódott, ahol fellépett a Dudari Néptánc Kör. – Büszke és örömteli érzések fogalmazódnak meg bennem, amikor az összefogás és az igaz hit vezérli a közösséget a jó cél érdekében. Fontos, közösséget erősítő, formáló eseményt tudhatunk magunkénak településünk életében az ősi Ambrosz-kereszt helyreállításával és felújításával – értékelte az eseményt a polgármester.
Szerző: Müller Anikó Hanga, veol.hu
Tovább a cikkhez ITT!
Közszolgálati hír 2026. 01. 05 12:35
Hirdetmény a 10 ha térmértéket meg nem haladó, Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével, hirdetmény közzétételével történő értékesítéséről.
Közszolgálati hír 2025. 12. 18 14:00
2026. január 1. napjától 2026. március 31. napjáig
Közszolgálati hír 2025. 12. 12 13:34
2026. január 1-jétől módosul
Közszolgálati hír 2025. 12. 06 12:11
A kérelmet ügyfélfogadási időben lehet benyújtani 2025. december 1-től 2025. december 15-ig az Önkormányzathoz
Populáris hír 2025. 12. 01 09:49
Csolnoky Ferenc Korház tájékoztatója 2025. december 1.
Közszolgálati hír 2025. 11. 28 12:52
Az ügy száma: 5.Fpk.205/2023/2301.
Populáris hír 2025. 11. 27 18:47
Súlyos terméskiesést okozhat, ezért a hatóságok szigorúan ellenőrzik.
Populáris hír 2025. 11. 20 09:36
Karácsonyi adománygyűjtést a KÖZJÓLÉTI ALAPÍTVÁNY A VIDÉKI CSALÁDOKÉRT CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT szervezésében
Hatósági hír 2025. 11. 13 19:30
2025. november
Populáris hír 2025. 11. 13 19:14
Ménesjárás felé vezető út egy napos lezárásra kerül...
Hatósági hír 2025. 10. 16 16:32
2025. október
Közszolgálati hír 2025. 10. 14 11:11
Szépalma-Somhegy TVE társas vadászatok ütemterve 2025-2026