Közszolgálati hír 2026. 01. 05 12:35
Hirdetmény a 10 ha térmértéket meg nem haladó, Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével, hirdetmény közzétételével történő értékesítéséről.
A Vágta.hu összefoglalója
Szoros küzdelemből került ki nyertesként Porva képviseletében Ördög Alen Ricardó nyergében a Nemzeti Vágtán a Hősök terén. A Millenniumi emlékű helyszínén megrendezett kétnapos esemény során számos versenyszámban mérhették össze tudásukat a lovasok.

Az idei évben rendhagyó módon nézők nélkül rendezték meg a Nemzeti Vágtát, azonban az érdeklődők így sem maradtak ki a versenyek izgalmaiból, az MTVA felületein egész hétvégén élőben követhették az eseményeket.
A lebilincselő elő- és középfutamok után végül az 5 legjobban teljesítő település lovasa jutott a döntőbe, úgymint a címvédésért induló temerini Nagy Arnold, a szintén kétszeres nyertes bajai Németh János, valamint Hajós, Kézdialmás és Porva versenyzője. A finálé számos meglepetést okozott, végül a Porva színeiben induló Ördög Alen győzedelmeskedett Ricardó nyergében és nyerte meg a 2020-as Nemzeti Vágtát. A fiatal lovas már évek óta aktív versenyzője az eseménynek, először sikerült felállnia a dobogó legfelsőbb fokára.
Forrás: Vágta.hu
Közszolgálati hír 2026. 01. 05 12:35
Hirdetmény a 10 ha térmértéket meg nem haladó, Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével, hirdetmény közzétételével történő értékesítéséről.
Közszolgálati hír 2025. 12. 18 14:00
2026. január 1. napjától 2026. március 31. napjáig
Közszolgálati hír 2025. 12. 12 13:34
2026. január 1-jétől módosul
Közszolgálati hír 2025. 12. 06 12:11
A kérelmet ügyfélfogadási időben lehet benyújtani 2025. december 1-től 2025. december 15-ig az Önkormányzathoz
Populáris hír 2025. 12. 01 09:49
Csolnoky Ferenc Korház tájékoztatója 2025. december 1.
Közszolgálati hír 2025. 11. 28 12:52
Az ügy száma: 5.Fpk.205/2023/2301.
Populáris hír 2025. 11. 27 18:47
Súlyos terméskiesést okozhat, ezért a hatóságok szigorúan ellenőrzik.
Populáris hír 2025. 11. 20 09:36
Karácsonyi adománygyűjtést a KÖZJÓLÉTI ALAPÍTVÁNY A VIDÉKI CSALÁDOKÉRT CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT szervezésében
Hatósági hír 2025. 11. 13 19:30
2025. november
Populáris hír 2025. 11. 13 19:14
Ménesjárás felé vezető út egy napos lezárásra kerül...
Hatósági hír 2025. 10. 16 16:32
2025. október
Közszolgálati hír 2025. 10. 14 11:11
Szépalma-Somhegy TVE társas vadászatok ütemterve 2025-2026